Klasszikus Albumok áttekintése: Miért Volt A Prince's Purple Rain Azonnali Klasszikus

2024 Szerző: Francis Oldridge | [email protected]. Utoljára módosítva: 2023-12-16 20:40

Prince 2016-os elmúlása sokkal újabban tűnik, mint valójában. A Twin Cities funk-soul maestro szinte biztosan még ma is turnézna, ha nem keveredne a tablettavételben.

Az 1980-as évek elején a hírnévre és a nemi szimbólumra való felemelkedése óta Prince az életben és posztumusz után 130 millió lemez erejéig eladott valamit. Ez elég jó ahhoz, hogy valaha az egyik legsikeresebb zenésznek titulálják. Prince legnagyobb bravúrja az lehetett, hogy a popzene oszlopait kedvére hajlíthatja. A legelismertebb és hivatkozottabb album, a Purple Rain a tökéletes lila példa az ilyen játékváltásra.

Mégis könnyű elfelejteni, hogy egy egész hihetetlenül élénk minneapolisi jelenet segített felépíteni a férfit és dicsérte karrierjét. Mint az 50-es évek végén, a 60-as évek elején Detroitban és a '90 -es évek Seattle-jében, a Twin Cities-nek is volt saját átható hangja. A 70-es évek végén olyan nagyszerű üstök, mint a Lewis Connection, Herman Jones, Sue Ann Carwell, és stílusosabban vonták a funk-ot a következő évtizedbe, némi tánccal, glammel és gitár-isteni bohóckodással (akiket érdekelnek ilyenek) a hangos kontextusnak ellenőriznie kell ezt a dobozkészletet).

Az 1984-ben megjelent viWarner Brothers, a Purple Rain Prince hatodik stúdiója teljes hosszúságú, és tulajdonképpen hangsáv is. Mint ilyen, sűrűbb hangzással rendelkezik (köszönhetően a teljes háttérzenekarnak, a Forradalomnak), valamint a giccsre és az alkalmi díszítésekre, amelyek zenei pontszámokkal járnak. Gyakorlatilag életrajzi jellegű, a film azt a mesét meséli el, amikor a mininnolisi gyerek megpróbál megbirkózni a vízi zűrzavaros hazai helyzettel. A valaha készült legfinomabb zenei filmek között tartják számon … de az album elhomályosítja.

A lemez nem pazarolja az időt, hogy kijelentse magát, és a „Lets Go Crazy” című számot nyitja, kezdve az egyházi orgonára állított kimondott szavakkal. Prince gyászbeszéd-szerűen jelenti be isteni jelenlétét, a dobok és a tüzes gitárhorog leesését, és hirtelen a hallgatót elrabolják a tánc-rock mennyországban. A pop főpapja szerint az a prédikáció, amelyet elektromos gitár, az éles késként készített háttér-ének és egy mögöttes pattogtatás táplál.

Az olyan számok, mint a „The Beautiful Ones”, annyit tesznek, hogy közben könnyedén hűvösek. Van egy hálószobás édes beszélgetés, a szintetikus vezetésű ballada, maga Prince ingatagsága, amelyet drámai hangos matricák fejeznek ki magában a számban. Eközben a „Computer Blue” úgy jelenik meg, mint az 1980-as évek tökéletes időkapszulája, kialakító R&B elemekkel csatlakoztatva, és a négy padlón dobkezelést kapva. Hallhatja a feszültséget a rock, a funk és a korban felbukkanó elektronikus popelemek között, ráadásul mindezt szakszerűen összeszőve, Prince megmutatja őket a parancsoló gitármunkában.

A „Amikor a galambok sírnak” kiemelés egy klasszikus, vörös szőnyeg, amelyen Prince megmutatja énekhangjait. A dal minden irányból vonzza Önt, a csilingelő zongora dallamtól kezdve a lélektani átadáson át az ipari jellegű ütősökig (az ékezetek nagy része a Linn LM-1 dobgép jóvoltából). Ez a lemez főlemeze, és egészen őrületesen nem tartalmaz basszus sort. Prince azt akarta, hogy furcsaság legyen, és állítólag utoljára írta. Az, ahogyan viszonylag kevéssel ennyit tesz, legalábbis a hangszerelés szempontjából, tiszta zseni. A vég a hangrétegzés leckéje a stúdióban.

Mivel az „I Die Die 4 U” üldözője, ez az egyik legjobb egy-két dal ütés a modern zenei korszakban. Ez a szám neonjelként zümmög, üveges szintetikus munkával és hurkolt lebontással, amely emlékeztet arra, hogy a funk elsősorban ezt az egész projektet hozta ide. Ja, és ahogy a dal címe meg van írva, mintha a prófétai Herceg tudta volna, hogy mindannyian időben küldünk ilyen szerelmes üzeneteket telefonjainkra.

Stílusosan befejezve a lemez kilép a címadó dalból. A lassú égő gyönyörűen esik az evangélium és a rockopera közé, némi csillogást és metalt jó alaposan összenyomva. Majdnem kilenc perc múlva tartós pálya, de a hosszú, szívből jövő kiáltáshoz hasonlóan egyetlen unalmas pillanat sincs. A szám végül térdre esik, sírva a gitárt és a zongorát, átengedi a borítékoló húrokat.

Prince írt minden számot a lemezre. Bármennyire is pop-y, Prince mindvégig mélyen animált marad, született előadóművész és zenekarvezető hosszú karrierjének talán legnagyobb formájában. Mintha Little Richard napszemüveget, elektromos gitárt kapott volna, és megbízást kapott volna arra, hogy a kéj és a szerelem barázdába csomagolt himnuszokká váljon. A Billboard mondhatta a legjobban, megjegyezve, hogy abban az időben csak egy ember volt népszerűbb, mint Reagan, és ez a személy Prince volt.

Prince-nek nem kellett intergalaktikus sztárrá válnia. Korábbi lemeze, az elbűvölő 1999 már új magasságokba lendítette. De a Lila eső olyan naggyá tette Prince alakját, hogy gyakorlatilag az űrből láthatta, és ebben egy halhatatlan.

(Szeretne megnézni egy újabb robbanást a múltból? Nézze meg Herbie Hancock klasszikus Head Hunters című albumát.)